Lelkem a sors csapásaitól összetörve
áll a semmi közepén.
S tán arra vár,hogy valaki arra jöjjön
és felemelje az ég felé.
Vár összetörve, bizonytalan.
Csalódásoktól porbahullva.
Könnyezem nagyokat kacagva.
,,Melytől könnyeim dermedve
vonulnak a szívembe vissza."
Lelkem mélyét tovább taposva.
Keresem az élet szikráját az éjben.
Mennék a fényfelé,de a sötétség
hálót fon a szívem köré,
mely szorosan át szövi,s nem ereszti
a remény sugarát áttörni a sötétség
köpenyén.
Megint csupasz a lelkem,hiányzik a
melegség,melyet a szeretet olt belém.
A tudatom sötét jövőmet tárja elém,
melyben nincs remény se fény!
S akkor megszólal belülről egy hang:
Talán egy Angyal, talán egy harang.
Keresd meg Lélek az utad,
mely reményt és szeretetet ad.
Indulj el a fény felé,hogy újra
vidám és boldog legyél.
Légy hát megint önmagad,
mert ott találod magadban a vigaszt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése