Álom és valóság között. 4. fejezet

Már három éve, hogy Ann és John egymásra talált a neten és mint a hullámvasút úgy alakult kapcsolatuk.  ahogy telt az idő egyre mélyebbek lettek az érzelmeik és mégis egyre kiszámíthatatlanabb. Rengeteget fejlődött Ann és már képesek voltak  asztrálban szeretkezni, mintha csak valódi Szex lett volna .Ann pont olyan kielégülten ébredt és érezte John minden mozdulatát. 

Érzékei egyre kifinomultabbak lettek, mígnem érezte John hangulatát és még a zenét is hallotta, amit épp hallgatott. 

Sőt, amikor Ann megütötte az újját, John elmesélte,hogy pont azt az újját csukta ő is oda a kocsi ajtajához. Néha  nem volt túl jó érzés, mert Ann nem tudta eldönteni,hogy ezek, most az ő érzései vagy Johnt érte valami és ezért a rossz hangulat vagy idegesség. Némely napokon meg olyan földöntúli boldogság öntötte el a szívét, hogy szinte repülni tudott volna.

Álom és valóság között... 3. fejezet A kísértés.....

Az első telefonhívást még interneten próbálták, a legelső face telefonon. A vonal annyira rossz volt ,mégis végre valami közelebbi. Johnnak  szinte dalolt a hangja , ahogy Ann-el beszélt. Szelíd volt és lágy az amúgy mély férfihang. Tudta, hogy  a szerelem teszi, olyan andalítóan kellemessé a hangját és, mint valami mámorító dallam elkápráztatta a lányt.
Ann szerette az izmos szépfiúkat és A pasi amikor imponálni akart elmesélte, hogy izmos a motorozástól és titokzatos, mint Zorró. Picit fényezte magát. Mesélt arról, hogy ő írta a színdarabot amiben eljátszotta Zorró szerepét. Ann imádta, ahogyan a pasi magáról mesélt. Órákig eltudta volna hallgatni a történeteit.
Érezte John minden rezdülését , kitalálta a szavait, gondolatait mintha csak itt ült volna mellette és látta volna maga előtt, ahogy ránéz és beszél hozzá.



Sokat viccelődtek és játszottak szójátékokat, mint a gyerekek. Szavakkal símogatták egymás lelkét és biztosak voltak benne, hogy a másikat boldoggá teszik. Ahogy telt az idő a férfinek egyre több munkája lett. Szinte éjt nappalá téve dolgozott Ann pedig nem értette miért nincs ideje rá, amikor előtte mindig vele volt és most hirtelen úgy érezte nem törődik vele. Kifogásokat keresett és sokat volt távol. Azért beszéltek néha munka közben is írogattak és volt, hogy John várta a gépelőtt, de sokszor elaludt a fáradtságtól. Majd egy nap történt valami és John egyre távolodott, elmondta sok a gondja költözés, új távmunka és sok egyéb tenni valója akadt. Hónapokig alig beszéltek. Ann azt hitte vége! Ennyi volt! Flörtölni kezdett az ismerős pasikkal és egy éjjel, amikor nem tudott aludni leveleket törölgetett, akkor talált rá egy megválaszolatlan üzenetre. Hónapokkal azelőtt kapta gondolta mit veszíthet, hát válaszolt. Fogalma sem volt, hogy mennyi közös érdeklődési körük van. Hát beszélgetni kezdtek. A férfi mérnök volt, okos, intelligens. Bármiről el tudtak beszélgetni. Ann érezte valami fura dolog történik vele. Megint ott volt az a ,, De javu" Hogy ismeri ezt az embert ősidők óta bár még nem is látta mégis volt bennük valami közös. Valami megmagyarázhatatlan.       Ann örült a barátságnak és tetszett neki a törődés, hogy valaki figyel rá és megérti. Ezután minden nap beszéltek. A mérnök kint dolgozott Német országban és onnan is mindig írt, hol jár épp, mit csinál. Képeket küldött és elmondta milyen napja volt. Ann nem félt megnyílni, hisz valami ősi bizalmat érzett és hiába kereste Johnt ő nem jelentkezett. Nem írt nem beszéltek, pedig Annek nagyon hiányzott. A mérnők szemmel láthatóan rajongott érte naponta váltottak üzenetet vagy telefonon tárgyalták meg az aznapi történéseket. Ann-nek megint látomásai, víziói voltak és azt hitte megint Johnt látja. Egy nagy házban éltek. Hideg volt talán tél és Ann egy asztalnál ülve lábait felrakva egy meleg piros kockás plédbe burkolódzott. Az ajtón túl egy hatalmas szoba volt, egy óriási asztal makettekkel, épületek voltak rajta és az egész szobát elárasztotta a  reggeli fény. A lány forró kakaót szürcsölt és égett a kandallóban a tűz. Sokáig hitte, hogy az ő Zsenije élt vele ott abban a nagy házban. Érezni lehetett ahogy átjárja a szeretet és ahogy a férfi mosolygott a nőre. Boldogok voltak. Hónapok teltek el míg újra látomásai voltak. Addigra már a mérnök beleszeretett Ann-be és a lány nem tudta, hogyan mondja meg ,ő John-t  szereti. Utalt rá,de süket fülekre talált. Mivel  a mérnök is spirituális ember volt szinte kitolta Johnt  Ann életéből. Olyannyira, hogy kezdett a lány beletörődni, hogy szakítottak és John csendben lelépett. Az utóbbi látomásban Ann pontosan látta a mérnőköt, ő volt a párja ebben az életben, John nem volt ott más utakon járt talán más dimenzióban vagy le sem született. Valami megmagyarázhatatlan vonzódás volt ez. Később alábbhagyott a mérnök érdeklődése és Ann nem tudta mi ennek az oka? Majd hirtelen jött a felismerés, hogy a volt párját szereti még mindig.Néhány éve már, hogy elváltak és volt 3 gyönyörű gyerekük,de minden egyes találkozásnál sebek szakadtak fel a mérnök szívében. Sosem beszélt róla Ann- nek, csak egy kép árulta el, hogy ez az ok, ami miatt időnként visszahúzódik. Később szócsatákat vívtak, majd egyre gyakrabban mondta Ann-nek, hogy ,, A hiba a csillagainkban van...." Bölcs ember lévén elmagyarázta Ann-nek mit miért tesz és, hogy Ann egy nagyszerű ember és,hogy mindeketten tanultak az élettől ezért keresztezték egymás útját.  Ezután különös dolog történt, mintha csak elengedte volna Annt. Megkönnyebülés volt mindkettőjük számára és Ann végre megint érezhette John szeretetét.Nem volt ez könnyű időszak megérteni, mérlegelni ezt a váratlan leckét mindenki számára, hogy összetartoztak valamikor, de mégse mert mindkettejük útja másfelé ágazik.  De Ann nem tévedett tudta és érezte, hogy John az akit neki rendelt a sors, még akkor is, ha több ezer kilóméter választja el őket.

Álom és valóság között...

A következő években Ann számára kinyílt a világ. Egyre több és több verset írt. Örömmel töltötte el, ha kapott némi elismerést, de leginkább John véleménye számított. A férfi csendes volt nem nagyon tudta kifejezni érzéseit Ann iránt és amikor mégis, akkor nagyon mélyen megérintette Ann lelkét. Bár John a szavak embere volt, valahogy mégsem tudta szavakba önteni mit is érez Ann iránt, ezért zenéket küldött azok mondták el helyette érzelmeit.


Ann a barátnőivel csajos hétvégére ment a folyóparti nyaralóba,. Egész este Johnra gondolt. Túl zajos volt a folyópart. Mindenütt emberek, hangos zene. Szeretett volna elhúzódni egy kicsit, de nem tehette így táncolt, valami bódult kábulatban, már nem is érdekelte milyen zene szólt. Átadta magát a hangulatnak. Későn mentek vissza a szállásra Ann mégis korán ébredt, érezte Johnt és chatelni kezdtek, szinte egész délig. Nem számított az időeltolódás vele volt a lelke és imádta ezeket a beszélgetéseket. Megszűnt körülöttük a világ. A napfény, a langyos szél szinte átjárta Ann testét, mint a szerelem úgy símogatta minden porcikáját.
A lány sok időt töltött egyedül, nem érezte magát magányosnak még sem. Olyan érzése volt, mintha John minden pillanatban vele lenne. Figyelné, óvná minden lépését. Amikor könyvbemutatóra utazott barátaival. különös érzés fogta el. Szikrázó napsütés volt és ő a kocsiban ülve is  érezte John ölelését., símogítását és ez olyan boldogsággal töltötte el, hogy egész nap csak mosolygott, mintha nem is ezen a bolygón lenne. Hangulatos este volt. A hely ahová meghívták őket egy apró falucska volt, de olyan vendégszeretetben volt részük, hogy a szeretetet szinte lélegezni lehetett.
Amikor dolgozott  szinte akkor is mindig Johnra gondolt. Ha csak tehette írt neki valami szépet kedveset és sokszor érezte a férfi ölelését, símogatását, mintha csak mellette vagy mögötte állna. A szájában , pedig az édes ízt, mintha csókolóztak volna. Sokszor kívánta az édeset valahányszor csak Johnra gondolt.
Időnként összevesztek. Ann sokszor gyerekesen féltékeny tudott lenni. Talán a távolság, vagy, ha úgy érezte elérhetetlen a férfi számára. John néha jól letolta Annt, hogy türelmetlen és meggondolatlan, néha hetek teltek el míg sikerült Annek kiengesztelni Johnt. A férfi ilyenkor elcsendesedett és szótlan némaságba burkolódzva figyelt,halkan szinte észrevétlen. A békülés mégis édes volt, pont ,mint a gyerekek átadták maguk a felhőtlen boldogságnak. A végén mindig nagyon szerették egymást, mintha csak az érzéseiket írták volna felül.
Egy délután Ann nem bírta tűrtőztetni magát futni ment, annyira szeretett volna Johnnal lenni és semmi más esélyt nem látott , hogy levezesse a benne lévő feszültséget. A nap tűzött és felforrósodott a teste, de ő csak futott, mint aki transzban van  és közben arra gondolt, talán John ott áll az út végén. Amikor hazaért papírra vetette az élményt, amit átélt futás közben. Ezután délutánonként futni ment, fejében Johnnal és ahogy teltek a napok azzal a reménnyel, hogy egy nap, majd itt áll a férfi előtte és ő a karjaiba fut, hogy ölelje, csókolja , szeresse.

  Ezen a nyáron a lány szinte minden nap látott valami csodát. Az úton forgószél kapta fel  a pitypang apró pici vitorláit. Máskor vihar után a szirmokon gyöngyként megcsillanó  esőcseppeket. Reggelente a szivárványszínű harmatgyöngyöket a fűszálon vagy az égen repülő fehér madarak aranyba forduló szárnyait, ahogyan a napfénye ékszerként világította meg őket. Majd éjszakákon át leste a hullócsillagokat és gyakran, csak ült csendben az égbolt alatt és    egyetlen dolgot kívánt Johnt, hogy végre vele lehessen , együtt azzal akit úgy szeret, hogy egyetlen csodaként látja a világot.
Ann a tanulás mellett egyre többet foglalkozott az írással, sokat olvasott és abban lelte örömét, ha egy-egy  felolvasóest alkalmával   barátaival kielemezhetik az est tartalmát. Új volt neki ez a közeg, de mindig nagy élvezettel adta át magát ennek a különös világnak. Egész más volt, mint amit eddig megszokott. Mind más és más értékrendet viseltek, mégis valami különös kapocs kötötte őket össze, Úgy érezte befogadták, közzéjük tartozik, még ha az ő kezdetleges írásai nem is ütik meg a színvonalat.

Ősszel történt valami, ami valamiféle törést idézett elő Ann lelkében. Bár látta a színeket, fényeket és csodaként tekintett a világra látomásai egyre sűrűsödtek. Néha órák estek ki emlékezetéből, mert mind több időt töltött elmúlt életek  emlékei között. Az első amire emlékezett Egyiptom, ahol Papnő volt. Minnél több részlet jött elő, annál nagyobb fájdalmat érzett, hisz elvesztette Johnt, aki az életet jelentette számára, abban a halálhörgésektől elkárhozott világban. Papnőként feladata volt a túloldalra kísérni őket, de a szerelmét  aki  maga a fény volt  számára nem tudta épp ésszel átkísérni és egyre hangosabbak voltak a dobok, míg átértek a túlpartra beleőrült a fájdalomba. Ezeket a látomásokat nem tudta kontroll alatt tartani, a legváratlanabb helyeken a legképtelenebb időben törtek rá és egyre nehezebben tért vissza a valóba. Néha hálát adott Istennek, ha valami úgy rendesen megzavarta és visszalökte. Ezután sokszor volt zavart, vagy  arra eszmélt, hogy sír. Néha maga sem tudta a pontos okát, csak a fájdalmat érezte.

                                   

Tibeti élete nagy bölcsességek birtokába vezették vissza itt magányosan élt visszavonulva a világtól, férfiként csak a természet és az állatvilág megfigyelése adott választ lelke kérdéseire. Magányos óráit írással töltötte, hogy az utókornak lejegyezze bölcs gondolatait.
 Talán a legboldogabb egy kunyhóban volt egy hegyorom tetején. John ott volt vele, mindig mögötte, mint oly sokszor amikor érezte őt, ahogy átöleli. A derekát ölelve együtt várták a napfelkeltét és nézték, ahogy a sasok a napsugarakfelé rikácsolva a hegyek csúcsa fölé emelkednek és széttárt szárnyakkal ráfekszenek a szelek szárnyára. Kedvenc helyük egy barlang volt ahová szerelmeskedni bújtak néhány pásztorórára gyönyört varázsolva egymás arcára.
Másik kedves emlék egy tengerparti fészek volt számukra a mennyország. Ahol a hullámok mosták mesztelen talpukat és ölelésbe összeforrva napkeltétől, napnyugtáig. Ott is mindig mögötte állt John és ölelte, olyan szeretőn és féltőn, ahogy csak egy szerelmes férfi képes. A sziklák hófehérek voltak és Ann még most is hallotta a tengert, ahogy ezeket a köveket körbefogta hullámja hangjával és a férfi csak mesélt régi történeteket, hogyan éltek itt az emberek régen...
Később látta Johnt aranyfényben ragyogni, ahogy emberek ezreihez beszél és Áldják minden szavát. Ő csak néz ki a tömegből és csodálja Johnt, hogy mennyire tiszteletre méltó, szinte Istenségként ragyogó fényben pompázik. Azt hiszem innen az angyali fénymosoly, ami beragyogja a szívet.

Félek...elszáll az idő.

Tudod néha félek elszáll az idő. Szívemben bánat temető. Kértem Istent! Imádkoztam érted. Vigyázzon Rád, s rám, míg 
lelkünk összeérhet. Nem kértem mást csak egyszer láthassalak. Karjaidba leljek végre vígaszt. Édes csókkal oltsd szomjamat.
Nincs nekem oly nagy kívánságom, 
csak egyszer átölelj 
csupán erre vágyom. Angyalom vagy nekem az én 
Édes álmom.

Nem drámázom kedves.

Nem drámázom kedves. Csak átjár a félelem. Időnként szétesem. Majd összerakom magam. S mit tanultam előveszem 
újra, hogy egész lehessek
tőled tanulva. Szerelmeddel díszítem fel
lelkem. S már ragyog ismét bolondos 
szívem. Te adtad a fényem, s ha néha 
homályba vész. Könnyeim tisztára mossák 
fényét.
Neked ragyogok hisz életem 
tőled oly szép.

Ahogy én szeretlek

Te vagy az én legszebb Álmom. Olyan Édes, olyan Fényes. Olyan Kedves, Vad, Regényes. Szeretlek én Igaz szóval. Tiszta Hittel. Vad vágyakkal, vak Reménnyel. Imádattal, szerénységgel. Boldogsággal, víg Örömmel. Lelket mosó tiszta könnyel. Mégis bárhogyan Szeretlek. Senki nincs nekem, oly kedves,
mint a Te,, Édes Szerelmed." Ha kell százszor is megkérlek: Bocsássd meg-e Bűnöm nekem. Hogy a szívemben vagy nekem.

Belém lehelted szerelmed

Belém lehelted szerelmed. Lassan cseppenként. Néha édes ízét máskor 
méz nedüjét. Szívembe költöztél, mint 
egy apró dallam. Olyan csendben,
hogy hangját csak én halljam. Elültetted bennem 
a remény magjait. Csak te láttad még apró sarjait. Én még nem tudtam azt sem,
hogy szeretlek. Hogy lelkemmel veled lélegzek. S ma már, hogy szeretlek 
Te vagy az egyetlen 
ki szívemnek kedves.