2012. január 16., hétfő

A szív szava.


                                                                    Az éj csendjét hallgatom,
                                                                    s valahol a világon,
                                                                    a messzibe kiáltom bánatom.
                                                                    Csendes minden alszik a táj,
                                                                    csak egy lélek ki rád talál,
                                                                   melléd szegődik sujtalan.

                                                                   S untalan dúdolja dallamát ,
                                                                   szél susogta vallomást,
                                                                   melyet a hajnal meg csodált.
                                                                   Parányi szikra világít
                                                                   mely szívedben virágzik,
                                                                   csillog fényesen.

                                                                  S ha reggel felébredsz,
                                                                  a szíved még fényesebb.
                                                                  Ragyog ,mint a drágakő,
                                                                  a szeretet fénye érte jő.
                                                                  Képes a nappal ragyogni
                                                                  Szeretettel,imádni.

Csillagfény!


                                                     Fáj a lelkem,oly szomorú vagyok.
                                                     Bár odakinn minden csillag ragyog.
                                                     Egyedül az én csillagom vesztette fényét.
                                                     S félek nem is nyeri vissza régi énjét!

                                                    Sugárzott valaha, világitott fénye,
                                                    Boldoggá tette a puszta léte.
                                                    Mégis leakart jönni a földre,
                                                   De leesett s összetört a szíve.

                                                   Fénye örökre elveszett.
                                                   Vissza többé nem mehet.
                                                   A vágy erősebb a hitnél.
                                                   Akkor is ha igazán szerettél.

Sebzetten!


                                                                     Könnyeim égetik arcom.
                                                                     Már megvívtam minden harcom:
                                                                     Vesztettem!
                                                                     Kínoz a vágy megéget,
                                                                     A szenvedélytől kiégek:
                                                                     Szerettem!
                                                                     Testem forró a láztól,
                                                                     Szívem lángol:
                                                                     Kiégtem!
                                                                     Szerelemre vágyom,
                                                                     De nincs már párom.
                                                                     Így hát elenyészem!
                                                                     Megfulladok a szerelem tengerében!

Egy dal nekem!


                                                   Dallam szól a fülembe,rád emlékeztet.
                                                   Egy dal mely valaha tetszett.
                                                   Álmodom még rólad szerettelek.
                                                   S ennek okán elengedtelek.

                                                   Elmentél,menned kellett!
                                                   S én oly sokáig kerestelek.
                                                   Kerestelek egy dalban.
                                                   Súgtam hallkan,
                                                   Vajon hol lehetsz?

                                                  Még hallom léptedet.
                                                  Látom szép szemed.
                                                 S hallom éneked,
                                                 Ahogy gitáron játszol,
                                                 S mondod:
                                               ,,Egy dalt írtam neked,csak neked!'...

Köszönöm az érzést!

                                                            Beléptél az életembe,
                                                            Fényt hoztál az én szívembe.
                                                            Reményt adtál ,színes álmot,
                                                            Csodaszép mese világot.

                                                            Elfelejtem minden gondom.
                                                            Amikor csak rád gondolom.
                                                            Szerelem hangját viszi a szél.
                                                            Minden rólad mesél ami él.

                                                           Hallom már az égi dallamot,
                                                           Látom a fényt,mely ott ragyog
                                                           Te vagy az angyalom aki rám vigyáz.
                                                           Köszönöm a fényt,az érzést mely rám talált!

2012. január 11., szerda

Szívem dallama.

                                                                   Te vagy a dallam,
                                                                   mely szívem dobbantja.
                                                                   Te vagy a fény,
                                                                   mely lelkem kutatja.
                                                                   Csoda vagy,
                                                                   mely öröm könnyeket
                                                                   fakaszt.
                                                                   Boldog óra,
                                                                   mely soha el nem múlik.
                                                                   Szivárvány,
                                                                   mit eső fest az égre.
                                                                   Könnycsepp,
                                                                   mit érted hullatok.
                                                                   Te vagy minden,
                                                                   mi nekem kell.
                                                                  Te vagy akiben ,
                                                                  az én dalom énekel.
                                                              

Magányosan...

                                                    Sötét sűrű erdőben jár a lelkem.
                                                    Keresem a kiutat,de elvesztem.
                                                    Nem találom azt a parányi fényt,
                                                    Mely elkisért az út elején.

                                                    Elvesztek az álmok,remények,
                                                    Valahol az erdő közepén.
                                                   Lelkem fénye kialudni látszik,
                                                   Mert nincs velem a remény.

                                                  Sötét fekete erdő fogadj magadba,
                                                  Ne űzz el ne menjek hiába.
                                                  Nincs már otthonom ami haza várjon.
                                                  Nincs már szerelmem se,aki imádjon!
                                                  

Ébredés!

                                                      Felébredtem mély álmomból,
                                                      örök idők magányából.
                                                      Életet lehelt belém egy hang.
                                                      Csodálatos csillingelő harang.

                                                      Megnyílt előttem a világ.
                                                      Ébredő testem a szeretet járja át.
                                                      Fényesebben ragyognak a csillagok.
                                                      Élek igen ez én vagyok!
                                                     

A szívemben élsz!

                                                                   Beköltöztél a szivembe,
                                                                   annak is a legmélyére.
                                                                   Kiűznélek,de nem tudlak,
                                                                   bármit teszek te ott maradsz.

                                                                  Próbáltalak szép szavakkal,
                                                                  megvetéssel,szánalommal,
                                                                  erőszakkal,bántalommal,
                                                                  elűznélek bánatommal.

                                                                 De te mégis csak ott maradsz,
                                                                 ki sem teszed a lábadat.
                                                                 Hiába is zavarnálak,
                                                                 elfeledni nem tudnálak.

                                                                Bizony te ezt nagyon tudod,
                                                                azért okozol bánatot.
                                                                Benne laksz az én szívembe,
                                                                Beköltöztél mindörökre.
                                                              

Dal a Lányról.

                                                                     Egy lányról írom ezt a dalt,
                                                                     Ki mindig mindent felkavart.
                                                                     Szerelem szárnyán repült,
                                                                     Majd a mélységekbe szenderült.

                                                                     Elvágyódott messzi tájra,
                                                                     Ahol a boldogság várja.
                                                                     Az egekig emelkedett,
                                                                     Majd a mélybe ereszkedett.

                                                                     Repült a felhők felett,
                                                                     De mint kő a földre esett.
                                                                     Menekült a magányától.
                                                                     Kirepült kalitkájából!

                                                                     Egy lányról írom ezt a dalt,
                                                                     Ki mindig mindent felkavart.
                                                                     Szerelem szárnyán repült,
                                                                     Majd a mélységekbe szenderült.

                                                                     Keresi a lány a párját,
                                                                     Nem találja boldogságát.
                                                                     Háta mögött hagyott mindent
                                                                     Nem hullajtott érte könnyet.

                                                                     Elment ő a hazájából,
                                                                     Kifutott a nagy világból,
                                                                     De a szíve ketté törött
                                                                     Lelkébe sötétség költözött.

                                                                     Egy lányról írom ezt a dalt,
                                                                     Ki mindig mindent felkavart.
                                                                     Szerelem szárnyán repült,
                                                                     Majd a mélységekbe szenderült.

                                                                     Ment a lány ,mert nem szerették.
                                                                     Barátai meg kövezték.
                                                                     Nem nézett ő többé hátra,
                                                                     Tovább ment a nagy világba.

                                                                      Majd egy szikla peremén állt,
                                                                      S mély fájdalommal kiállt!
                                                                      Leveti magát a mélységbe,
                                                                      Mert nincs helye az életbe.

                                                                     Egy lányról írom ezt a dalt ,
                                                                     Ki mindig mindent felkavart.
                                                                     Szerelem szárnyán repült,
                                                                     Majd a mélységekbe szenderült.

2012. január 8., vasárnap

Múló szerelem!

                                                                   Átható pillantásod hasított belém,mint
                                                                   vihar után a faágat vert földhöz a szél.
                                                                   Lelkemig hatoltál,szívemhez csapódtál.
                                                                   Te isteni tünemény!
                                                                   Mosolyod forró,mint a nyár.
                                                                   Kápráztat,elbűvöl,símogat,mint
                                                                   a napsugár!
                                                                   Szemed fényében fürdöm,könnyeimmel
                                                                   küzdöm.
                                                                   Úgy jöttél,mint a nyári zápor.
                                                                   Majd eltüntél a bárányfelhő tetején.
                                                                   Amit magával visz a forró nyári szél.
                                                                   Nyár utón mikor még szikrázón süt a nap,
                                                                   de már tudjuk hogy pár nap még,és
                                                                   megszűnik a káprázat a verőfény!
                                                              

2012. január 7., szombat

Az angyal.

                                                           Varázslatos álmom volt az éjjel.
                                                           Egy angyal szállt le dicsfénnyel.
                                                           Boldogságot hozott,szeretetet.
                                                           Minden léleknek ki elveszett.

                                                           Hozta a fényt,a lélek sugarát.
                                                           S az erőt mi testünk járja át.
                                                           Megváltást,bűneink alól.
                                                           Égi dallamot mi bennünk dalol.

                                                           Összetört szíveket  gyógyított.
                                                           Fényével, békét árasztott.
                                                           Átadta a remény sugarát.
                                                           Elhozta mi uralkodik,
                                                           A mennyben odaát.
                                                           

Hajnali fény!

                               Sejtelmes fény világít az éjben.
                                          Már mindenki alszik csak én nem.
                               Várom a hajnalt, mint új reményt.
                               A reggeli napot, mely sugarát szórja szét.
                                  Kitárom az ablakot beengedem a fényt.
                               S vele egy új napot és reményt.
                                                 Harmatos a táj odakint látom.
                               Lágy szellő suhan a fákon.
                                                      Eljött e reggel, mit vártam.
                               A napfény, mit kívántam.
                                                       Új reménnyel indulok útra.
                               Nem gondolok a múltra.
                                                Előre tekintek megyek a fénybe.
                               A boldogság szeretet elébe.
                           

Szerelem!

                                                                          Fény suhan át a lelkemen,
                                                                             mert érzem hogy ez szerelem.
                                                                        Szívem kattog,zakatol,
                                                                             Tudom vársz rám valahol.

                                                                      Szeretlek az első perctől,
                                                                           hiányzol az életemből.
                                                                    Szeretsz-e nem tudom,
                                                                          de nem is firtatom.

                                                                     Érzem lelked közelségét ,
                                                                           szíved forró melegségét.
                                                                   Már csak azt remélhetem,
                                                                         hogy a fény átsuhan a lelkeden.


                                                                   Örökké a fényben élni,
                                                                               más életét beragyogni,
                                                                  Tudom csak remélhetem.
                                                                               Ó igen ez a szerelem!